Változó idők Afrikában
Reggel 8:45
Csúcsforgalom Casablancában. Önmagában már a munkába jutás is próbára teszi Redouane Belhaimeur türelmét. Otthonától az irodája mindössze tizenöt percnyi autóútra található, azonban a reggeli forgalomban a bejutás néha akár egy órát is igénybe vehet. Ezen a napon a torlódás a hatalmas tengerparti városban semmivel sem rosszabb mint általában. „A forgalom tényleg szörnyű” – sóhajtja a Fresenius Medical Care Marokkó értékesítési igazgatója, miközben igyekszik keresztülfurakodni az autók és teherautók hosszú során, melyeknek vezetői legkevésbé sem tulajdonítanak jelentőséget a sávoknak, vagy az útjelzéseknek.
Délelőtt 9:15
Kezdődik a nap első megbeszélése. A tárgyalás a cég szaktanácsadóival zajlik, akik Burkina Faso-ból, a dél-szaharai régió egyik legszegényebb térségéből tértek vissza, ahol ápolókat tanítottak be a dialízis készülékek és dialízishez használt termékek alkalmazására. Afrikában a jól képzett szakemberek hiánya jelenti az egyik legnagyobb akadályt az egészségügyi rendszer fejlődésének útjában. A Fresenius Medical Care 85 casablancai alkalmazottja közül 12 tartozik Belhaimeur csapatába, legtöbbjük a cég applikációs szaktanácsadója és egyben értékesítője. Olyan hatalmas piacon nyújtanak szolgáltatásokat, amely az afrikai kontinens közel negyedét fedi le – földrajzilag ez a terület megegyezik Nyugat-Európa nagyságával.
Délelőtt 10:45
Redouane Belhaimeur becsukja irodája ajtaját. A marketing és értékesítési igazgató amellett, hogy irányítja beosztottjait, számos új projekt koordinálásáért felel, és mindez csak a cég irodájából végezhető el. Azelőtt alkalmanként még fontos tervek kifejlesztésén is otthonról dolgozott, azonban a Fresenius Medical Care Marokkó és a szintén Marokkóban található Közép- és Nyugat-afrikai regionális iroda 2012-ben történt összevonásával munkarendje megváltozott. "Az összevonás nagy jelentőséggel bírt, figyelembe véve az új helyzetet" – magyarázza Belhaimeur. Az említett új helyzet kialakulásához nagyban hozzájárul egy tényező, nevezetesen az Észak- és Nyugat-Afrikát jellemző jelentős gazdasági fellendülés, amely tükröződik az egészségügyi rendszer fejlődésében is. 2005 és 2010 között a Fresenius Medical Care térségbeli bevételei az ötszörösére nőttek. A legtöbb nemzet még politikai válságok idején is befektet egészségügyi infrastruktúrájának fejlesztésébe. Marokkóban az egészségügyi rendszer reformja jelenleg is tart. A Fresenius Medical Care Marokkóban működő gyártóhelyén mindez a termelés állandó növekedését követeli meg, valamint megteremti az export szolgáltatások széles körű kiterjesztését is.
Délelőtt 11:30
Redouane Belhaimeur telefonon vitatja meg ügyfeleivel egy jelenleg Szenegálban futó projekt állását. „A legfontosabb ügyfelek mindegyikét ismerem személyesen” – állítja. „Korábban évenként legalább három hónapot töltöttem Észak- és Nyugat-Afrika különböző részein. Ma ezt már az alkalmazottaim végzik, természetesen sok ügyfelemmel azóta is tartom a kapcsolatot."
12:30
Útban egy újabb találkozóra, Redouane Belhaimeur kihasználja ebédszünetét és betér a II. Hasszán mecsetbe. Marokkó legnagyobb mecsete egyben a világ legmagasabb minaretjének címét is birtokolja; 210 méterrel emelkedik a város fölé. „Számomra az imádság a nap fontos része, egyfajta rövid meditáció” mondja Belhaimeur.
Az arab világban természetes, hogy a tárgyalásokat rövid imádságok szakítsák meg. „Igen hasznosak lehetnek ezek a szünetek ” – jegyzi meg az értékesítési szakember, aki már kétszer is elzarándokolt Mekkába. „Gyakran jutnak eszembe ezeket követően meglepően jó megoldások és ötletek."
3:30
Észak- és Nyugat-Afrika lassan, de biztosan kiemelkedik a korábbi szendergéséből, és ma már nem tekinthetünk rá úgy, mint egy távoli, kieső piaci résre. Következésképpen a Fresenius Medical Care is fokozza tevékenységét a régióban. Ez megmutatkozik a marokkói iroda új felépítésében is, melynek köszönhetően Casablanca közelebb került a vállalat Bad Homburgban található, németországi központjához. A soron következő feladatokat egy német és marokkói alkalmazottakból álló csapat közösen fogja elvégezni. A vállalatcsoport Bad Homburgban lévő központjában Mario Graser az Észak és Nyugat-afrikai régió megbízottja, így rendszeresen utazik Casablancába. „Piacvezetők vagyunk a térségben, mivel már régóta végzünk ott fejlesztéseket. Jelenleg azonban – a piac bővülésével párhuzamosan – természetesen más cégek is igyekeznek megvetni a lábukat a régióban.” – vázolja fel az elkövetkezendő évek stratégiai kihívásait.
Délután 5:30
„Néha hiányzik még az utazás” – mondja Redouane Belhaimeur. „Utóvégre húsz évet töltöttem utazásokkal, és számos emberrel szívesen találkoznék újra, akiket akkor ismertem meg." A családapa azonban munka után örömmel tölti idejét a feleségével és négy gyermekükkel is, vagy éppen pétanque-ot játszik barátaival, amely a teke egy változata, és különösen népszerű Marokkóban. Éppen ezért örül is annak, hogy megszabadult a távoli utazásokkal járó fáradtságtól. Cserébe még az esti forgalmi dugókat is higgadtan viseli el Casablancában.