Tanulás egy életen át
A dialízis kezelés jelentette kihívások mellett törekvés a doktori diploma megszerzésére
Könyvekkel körülvéve
Röviddel hajnal előtt az észak-nyugati Louisiana mezein és fenyőerdein átívelő országutak szinte üresek, de Bobby Claiborne már ekkor elhagyja házát azért, hogy 30 perces autóútra induljon a Fresenius Medical Care dialízis központba, Coushatta kisvárosába. Minden hétfőn, szerdán és pénteken 06:00 óra után érkezik a kórházba, táskájának elengedhetetlen kellékeivel a sok-sok könyvvel és a laptopjával, melyeket mindig magával hord. "Gyorsabban telik el a négy órás kezelés ha közben fókuszálok valamire." mondta az 57 éves Bobby aki már 2012 szeptembere óta dialízis kezelésre szorul.
Az élet attól még nem áll meg, hogy valaki dialízis kezelésre szorul
A magas vérnyomás okozta veseelégtelenség miatt Claiborne a fogyatékossággal élők nyugdíjazására kényszerült, és ez drámaian megváltoztatta életmódját. Ez mégsem akadályozta meg, hogy feliratkozzon egy online egyetemi tanfolyamra, hogy doktori fokozatot szerezzen a teológia tudományában - mindezt rekordidőben és több kitüntetéssel. "Tudtam, hogy készen kell állnom a dialízisre és jó formában kell lennem a kezelés megkezdése előtt." - emlékszik vissza Claiborne. "Valószínűleg ezért nem tapasztalom, hogy milyen kimerítő is ez valójában." Egy olyan napi rutinhoz ragaszkodik, amely a legtöbb egészséges férfi számára is kihívás lenne. Claiborne 04:30-kor kel fel, ezután elolvassa az e-mailjeit és egy csésze kávé mellett böngészi a híreket, majd elvezet a klinikára. Hazaérkezését követően műveli a kertjét vagy egy rövid sétára indul a környéken.
A dialízis kezelés nem gátol meg abban, hogy azt tegyem, amit akarok. Jó kezekben vagyok a Fresenius Medical Care klinikáján, és persze én is mindent megteszek azért , hogy egészséges legyek és élvezzem az életemet. Időnként még utazni is szoktam.
Példakép más betegek számára
"Az ilyen elkötelezettség nagyon ritka a betegeink körében," mondja Nikki Bryant, a helyi Fresenius Medical Care klinika vezetője. "Soha nem találkoztam még senkivel aki így hasznosítaná az idejét mint Bobby. Ő egy példakép." - tette hozzá Bryant. A hemodialízis kezelés során a betegek életmódja és táplálkozási szokása is megváltozik. Hetente háromszori dialízisre van szükségük és több gyógyszert is kell szedniük. Egy egészséges ember veséi folyamatosan tisztítják a vért, napi 300-szor. Ha a vesék nem működnek megfelelően, a felgyülemlett víz és a méreganyagok mennyisége a szervezetben megnő, ezáltal szükségessé válik a dialízis kezelés. A Claiborne-ban kezelt betegeknél a dialíziskészülék helyettesíti a veséket, eltávolítja a metabolikus toxinokat, a felesleges sót és folyadékot a véráramból.
Több mint egy Dialízis Központ
Több mint 45 országban működtet dialízis állomásokat a Fresenius Medical Care, ezzel mintegy 310,000 beteg életét támogatva nap mint nap. A coushattai dialízis központ 2001-ben épült, de mára már nem csak egy megszokott egészségügyi intézmény, hanem egy közösségi háló is. "Tanácsokat adunk a helyes étkezés betartásához, illetve ötleteket az aktív kikapcsolódáshoz. Mindent megteszünk, hogy javítsuk betegeink életkörülményét." Foglalta össze Bryant.
A célom: a doktori diploma megszerzése
A feladni szó soha nem tartozott Bobby Claiborne szókincsébe. "Úgy döntöttem, hogy a lehető legjobban hasznosítom az időmet és dolgozom valami olyan dolgon, ami nemcsak közel áll a szívemhez, de édesanyám egyik utolsó kívánsága is volt." - mondta Claiborne, aki 2015-ben kezdte meg a szakot. A dialízis kezelések mellett is arra törekedett, hogy időben befejezze tanulmányait. Az erőfeszítései nem voltak hiábavalóak, megszerezte a doktori diplomát summa cum laude kitüntetéssel. "Mindig is élveztem, hogy mélyen elmerülök valamiben és megvalósítom a magam elé kitűzött célt" - mondja Claiborne.
Bobby Több mint 20 éven át volt a helyi baptista egyházak lelkipásztora. Az egyháznak végzett munkája késztette őt arra, hogy folytassa a teológiát. Claiborne-nak szüksége volt egy speciális asztalra a laptopjának és könyveinek a dialízis kezelések során. A Coushatta-i kórházi személyzetnek nem volt egyszerű feladat, hogy találjon egy olyan asztalt, ami minden igényt kielégít és használható is a kezelések során. Claiborne elismeri, hogy nem tudta volna végigcsinálni ezt az egészet felesége, Edna szeretetteljes támogatása nélkül, akivel 2013-ban házasodtak össze Újévkor. "Ő korábban már leküzdötte a rákot, ezért is vagyunk mi tökéletes páros. Nagyon is jól ismerjük a krónikus állapotú életvitel kihívásait." Felesége mellett minden támogatást megadott neki az öt felnőtt gyermeke és kilenc unokája is, akik mindannyian közel laknak hozzá és heti rendszerességgel meglátogatják őt.
Dr. Claiborne jövőbeli tervei
Karakteréhez hűen, Dr. Claiborne nem tudja abbahagyni a tanulást, mindig kell valami amivel eltöltheti szabadidejét. Bobby nagyon szeret főzni és most is azzal foglalja el magát, hogy megtanulja a grillezés mesterségét. "Vettem is magamnak egy elektromos grillsütőt Karácsonykor, hogy kipróbáljak pár jó receptet." mondta nevetve. "De a fő célom az, hogy megint találjak valami új kihívást és újra hasznosan töltsem a szabadidőmet." Fontos megemlíteni, hogy Claiborne vesetranszplantációra vár és hamarosan jó híreket kaphat. "Jó kilátásaim vannak." mondta Bobby egy széles mosollyal az arcán, egy olyan férfi mosolyával aki már sok mindenen ment keresztül, de akadályain felülkerekedve mindig kiaknázta lehetőségeit. "A tervem igazándiból az, hogy szeretnék annyi időt eltölteni a családommal amennyit csak lehet."